2010. április 3., szombat

Keresőoptimalizálás verseny az ELTE informatikai karán - tewebőgés

2010-ben is meghirdetésre került az ELTE Informatikai Karának keresőoptimalizálás versenye. Célja egy optimalizált weboldal létrehozása, melynek a tewebőgés kulcsszóra a google találati listáján a legelőkelőbb helyen kell szerepelnie a félév végére.


Sajnos nem teljesen lettek letisztázva azok az alapdolgok, melyek biztosították volna a teljesen egyforma feltételeket a résztvevők részére. Gondolok itt arra, hogy nagyon sokan bloggal próbálkoznak, vagy éppen egy már több mint 5 éve bejegyzett oldal aloldalaként csinálták meg a versenyben szereplő tewebőgés lapjukat. Egyértelmű, hogy akik az említett változatok mellet döntöttek, azok jóval nagyobb előnnyel vágtak neki a megmérettetésnek, ugyanis mindkét dolgot a google keresője sokkal jobban díjazza, mint egy teljesen újonnan bejegyzett domainre felkerülő friss tartalmat, ami nem blog jellegű.

Mindezek ellenére sikerült valakinek egy teljesen újonnan bejegyzett oldal készítőjeként már tartósan az első helyre odakerülnie azon a bizonyos találati listán. Úgyhogy ezúton is gratulálok Joó Katalinnak és sok sikert kívánok neki a verseny további részében is.
Oldalát a következő linkre kattintva elérhetitek.


A keresőoptimalizálás nagyon fontos eleme az online marketingnek, ugyanis ma már az emberek 90%-a tájékozódik vásárlás előtt az interneten, tehát igenis fontos hogy minél előrébb szerepeljünk az organikus találatok listáján.

2010. április 2., péntek

Online marketing kampány - tervezés és arculat kialakítása

Az online marketingben kiemelt szerepe van az arculatnak, tehát első lépésben a cégünkhöz legjobban illő arculat kell kialakítanunk, melyet a különböző megjelenési felületeken alkalmazni fogunk (honlap, banner, email, hírlevél, névjegykártya, stb.)
Mi is megterveztük a cég arculatát, ami részünkről a következő lépéseket foglalta magában:

- színek: meleg és hideg színek kombinációját fogjuk alkalmazni. A meleg szín kiemel, felhívja magára a figyelmet, fellendíti a hangulatot és a védettség érzését kelti. Ide tartozik a vörös, ami a legrikítóbb szín, a vér, a láng színe. A sárgával együtt, aminek jellemzője a könnyedség és a jókedv, a legélénkebb színeket adják. Ezek mellett ide sorolható a narancs is. Fizikai oldalról nézve ezek a nagy hullámhosszúságú színek.
Ellentétben a meleg színnel, a hideg szín háttérbe tol, eltaszít, vagy elrejt, mindemellett nyugtat, pihentet. Ide tartoznak a fejlődést, harmóniát, jelentő zöld színek egy része, az eget szimbolizáló kék, valamint a lila. Fizikai oldalról nézve ezek a kis hullámhosszúságú színek.

- szlogen: "Balatoni szállás, megfizethető áron" - rövid, tömör és utal a legnagyobb erényünkre, vagyis arra, hogy magas színvonalon, nagyon kedvező áron kínáljuk szálláshelyeinket

- betűtípus: Nagyon oda kell figyelnünk a betűtípus kiválasztásánál a honlapunkon, a logónknál és gyakorlatilag az összes felületen, amin megjelenünk. Például egy rosszul megválasztott betűtípus tönkre teheti az egész logó tervünket. A jó betűtípus kiválasztása rengeteget számít egy logó tervezésénél. Fontos hogy a font stílusa passzoljon a grafika stílusához és hogy az egész logó tervünk az ügyfelünket tudja képviselni. Sokszor a legnehezebb feladat jó betűtípust találni. Ha a betűtípus és a grafika teljesen ellentétes stílusúak, akkor a néző nem fogja tudni hová kell koncentrálni. Ha a választott betűtípus nem tükrözi az ikon tulajdonságait, akkor elvész az üzenet.
A következő oldalt ajánlom mindenki figyelmébe, mert több ezer betűtípus közül tudjuk kiválasztani a számunkra leginkább megfelelőt: IDE kattintva elérheted

- logó: Elkészültek üdülőink vadonat új logói. Fontos szempont volt hogy nyomdai munkálatokra alkalmasak legyenek és hogy szemléltessék az adott üdülő 1-1 legfontosabb jellegzetességét. Ezért a gyenesdiási logón a Balatont láthatjuk, külön kiemelve azt hogy Gyenesdiás hol is található, helyet kapott rajta továbbá az üdülő éppen szörföző kabalaállata.


Borgátai üdülőnk logójánál pedig fontos volt hogy utaljunk a táborhely erdei iskola jellegére illetve a faházainkra.



A logó tervezésénél Adobe Illustrator programot használtunk, ugyanis egy kis utánajárással (blogok, cikkek számos hasznos információval látnak el minket, illetve rengeteg oktató videó megtekintésére ad lehetőséget a youtube internetes videómegosztó portál is, melyeket ide kattintva elérhetsz).
Természetesen nem árt egy kis grafikai múlt illetve affinitás sem, ugyanis a logón szereplő ábrákat azért valakinek meg kell rajzolni.
A mi logónkon szereplő grafikai ábrákat Arany Pálma készítette, amit ezúton is nagyon köszönünk neki, mert tényleg egy minden igényt kielégítő munkát kaptunk meg tőle.
És egyúttal ez egy tökéletes példa arra is, hogy nem biztos az, hogy több mint 50 ezer forintot érdemes kiadni egy logó készítő cégnek, mert azért meg vannak a lehetőségek arra, hogy ennél jóval kedvezőbb áron is elkészítsük, vagy elkészíttessük a vállalkozásunkhoz legjobban illő egyedi logónkat.

2010. április 1., csütörtök

Spiderland Kalandpark Balaton - a keszthelyi TV riportja

Április 16-án megnyitja kapuit az ország első közvetlen Balaton parti, 50 akadályt magába foglaló kalandparkja. A park a gyenesdiási Lidó strand szomszédságában helyezkedik el.

Előző héten meglátogatott minket a keszthelyi TV:



És a videó azért került be a blogomba, mivel a keszthelyi tv online archívumából kellett letöltenem (bármilyen online videó letöltéséhez a realplayert javaslom, mivel feltelepítés után bármelyik online videó tartalomra kattintva automatikusan felkínálja nekünk a lehetőséget a letöltésre: IDE kattintva ingyen letölthető).

Letöltés után pedig bármelyik videó megosztó portálra fel tudom tölteni, majd megfelelő optimalizálással elérni, hogy a keresőkben az adott kulcsszavakra minél előrébb kerüljek a listán, ami a nézettség szempontjából nagyon fontos. (pl. a google kereső sokkal jobb helyet biztosít a listán a youtubra feltöltött is megfelelően optimalizált videóknak).