Blogomban nagyrészt az online marketinggel kapcsolatos tevékenységeimet fogom publikálni, rengeteg példával és hasznos linkkel vegyítve.
2010. október 27., szerda
Az év honlapja 2010
Beneveztem az üdülő honlapját az év honlapja 2010 versenyre, turizmus kategóriába. Eredményhirdetés december 2-án lesz. Remélem sikerül egy szép eredményt elérni, melyet a későbbi kampányok során is fel tudnék majd használni. A versenyt egyébként idén is a Magyar Marketing Szövetség írta ki.
2010. október 25., hétfő
Re-Start
Újra itt. Beismerem rég jelentkeztem, de elég zűrös volt a nyár...
Nagy tervekkel vágok neki a téli időszaknak. Ebben a periódusban csak az üdülőnk lesz előtérben, illetve a kampányok megtervezése és lebonyolítása. Ugye tavasszal sikerült egy elég ütős kis honlapot összehozni, amire elég jól lehet most alapozni. Alapvető célom, hogy üdülőnk elő és utószezonbeli telítettségi mutatóján javítsak.
Felsorolás szinten a tervezett kampányok:
- email kampány (csak a már nálunk járt vendégekkel)
- karácsonyi kampány (célcsoport: egyesületek, szervezetek, klubok, osztályok)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)